Egyiptom, a Nílus ajándéka
Mit jelentett a Nílus az egyiptomiaknak?
Meghallván Egyiptom szót, a legtöbb ember piramisokra, múmiákra és hieroglifákra gondol, míg másoknak Kleopátra királynő az obeliszkek, a vízilovak vagy a krokodilok jutnak eszébe. Mindez valóban összefüggésben áll Egyiptommal, és még sok egyéb dolog is, amivel könyvünk foglalkozik. Először azonban meg kell ismerkednünk magával a Nílus folyamával, amelynek vize nélkül nem létezhetett volna a fáraók birodalma.
Másutt abban, hogy elegendő mennyiségű, jó termést takaríthatnak be, az esőnek is jelentős szerepe van. Az egyiptomi paraszt azonban nem számíthatott arra, hogy majd a csapadék teszi termékennyé a földjét, mert arrafelé nagyon ritkán gyülekeztek a felhők. Ezért ott minden évben csak abban reménykedhettek, hogy a Nílus áradása a kellő mennyiségű iszappal teszi termékennyé a földeket. A Nílus vize minden évben, nagyjából június közepe felé emelkedni kezdett. A vízszint folyamatosan nőtt, míg szeptemberben elérte tetőpontját. Ez volt az áradás időszaka, és ilyenkor az emberek települései csupán parányi szigetként emelkedtek ki a vízből. Amikor a víztömeg visszahúzódott, fekete iszapot hagyott maga után. Az ebben rejlő, rengeteg ásványi anyag hosszú ideig táplálta a gabonát, és a földművesek gazdag terméshez jutottak. Mindehhez azonban az is kellett, hogy a földművesek felismerjék a természet ritmikus változásait, és erre alapozva kialakítsák a földművelés kultúráját. A parasztok hamar észrevették, hogy a víznek bizonyos ideig el kell fednie a szántóföldet ahhoz, hogy leülepedhessen a termékeny iszap. Majd a víznek a maga természetes útján vissza kellett térnie a Nílusba. Ha az emberek növelni akarták a termés mennyiségét, akkor a folyó vizét a magasabban fekvő területekre is el kellett vezetniük, oda, ahová magától nem jutott volna el. A parasztok rájöttek, hogy csatornákat és gátakat kell építeniük. Olyan berendezéseket és eszközöket is kifejlesztettek, melyek segítségével a vizet bezárhatták, szabályozhatták, vagy felemelhették a magasabban fekvő területekre. A hatalmas folyam megmozgatta az emberek képzelőerejét, új dolgokat találtak ki, fedeztek fel. Arra is rájöttek, hogy megjósolhatják az áradás érkeztét, ha pontosan megfigyelik a csillagok mozgását. S bár az égboltot mitikus lények lakóhelyének is tekintették, valós tudást is szereztek a csillagokról. A Nílus hasznosítása hozta létre az első falvakat is: a gátak építése összefogást igényelt, s a közösen dolgozó emberek érdeke az volt, hogy letelepedjenek a termékennyé tett földnél.
A szántóföldek elhelyezkedése és nagysága a Nílus áradásától függött. Ezért az adók és járulékok pontos meghatározásához a földeket minden évben újra fel kellett mérni. Az okos és tervszerű munka szinte önmagától teremtette meg a geometria alapjait. A Nílus-völgy lakói azt is hamar felismerték, hogy a folyót egyéb célokra is jól hasznosíthatják: már a korai időktől elkezdtek hajókat építeni. Attól függően, hogy milyen céllal akarták hasznosítani, különböző hajótípusokat fejlesztettek ki. Az egyiptomiak nemsokára a hajóépítés mestereinek számítottak, s a Nílus a teherszállítás és a terményszállítás egyik legfőbb útvonalává vált.
| A NÍLUS ÁRADÁSA
Az egyiptomiak felismerték, hogy a Nílus minden évben nagyjából akkor árad, amikor a Szíriusz — hosszú eltűnése után — ismét felbukkan az égen. Erre általában egy júliusi napon, hajnalban kerül sor. A számukra fontos Szíriuszt Szóthisznak is nevezték. |
| A SADUF
Az Újbirodalom idejétől kezdve a saduf nevű, fából készült szerkezet segítségével emelték át a vizet a magasabban fekvő területekre. A szerkezetet egy függőleges rúd, egy keresztgerenda, egy kötél, egy vödör és egy ellensúly alkotja. Főleg a kerteket öntözték vele. A sadufot, amely megőrizte ősi formáját, mind a mai napig használják.
|
