Mit nevezünk történelmi forrásnak?

Amit Egyiptomról tudunk

Mit nevezünk történelmi forrásnak?

Abban, hogy többet tudjunk meg Egyiptom történetéről a legkülönfelébb források segíthetnek minket. A kultúra sokféle történetet is őriz arról, hogy mi hogyan zajlott a múltban. Ezek rendkívül fontos adalékokat tartalmaznak, ám gyakran — mint minden mese — a fantáziával egészítik ki a valóságos eseményeket. Ezért a tudomány nem támaszkodhat egyedül a fennmaradt történetekre, mítoszokra.

A történészeknek a megfelelő korból és helyről származó leletekre is szükségük van ahhoz, hogy a valóságos tényeknek megfelelő következtetésekre jussanak. Az ezt segítő eredeti leleteket történelmi forrásoknak nevezzük.

Egyiptomban háromfajta történelmi forrást találtak: tárgyakat, képeket és szövegeket. A tárgyi leletek közé tartoznak például a templomok, a házak, a sírok, a szobrok, a múmiák, a fegyverek, a bútorok, az agyagedények, de egy hangszer, egy társasjáték, egy ing, egy szandál, egy papirusz, egy baba, egy nyaklánc, egy fülbevaló vagy egy gyöngysor is ide tartozik. Ezek a források megmutatják a történészeknek, hogy milyen tárgyaik voltak akkoriban az embereknek, hogy mire és hogyan használták ezeket, és hogy hogyan működtek. Az előbb felsorolt tárgyak némelyikét képek díszítik: vésetek ékesítik a templomok falát, festmények a sírfalait, a mennyezetét, a múmiák koporsóit és az edényeket. A képek azonban gyakran csak egy oldalról ábrázolják a tárgyakat, ezért nem mindig egyértelmű, hogy milyen is volt az teljes egészében vagy, hogy mire használták.

Ugyanakkor a képek gyakran összefüggésükben ábrázolják a tárgyakat, ezért néha ki lehet következtetni, hogy mire használták ezeket az emberek.

Szövegeket és feliratokat a legkülönfélébb tárgyakon találhatunk: sziklákon, templomfalakon, belső falakon, bútorokon, fegyvereken és szobrokon, cseréptöredékeken, de mindenekelőtt papiruszon. Ezek az írások többnyire csak nagy vonalakban tudják visszaadni, hogy milyen volt egy-egy tárgy. Másrészt viszont megőrzik a neveket, számokat, rögzítik a mennyiséget és a nagyságokat, történeteket mesélnek, régmúlt eseményekről számolnak be, megőrzik, mit gondoltak és mit éreztek a rég letűnt korok emberei.

Egyik forrásanyag sem ad meg minden felvilágosítást arról, amit tudni szeretnénk. Bármely dologról akkor tudhatunk meg a legtöbbet, ha többfajta forrásunk van róla — például képünk és szövegünk. Sok kérdés még így is megválaszolatlan marad. A történészek gyakran vitatkoznak azon, Hogyan kell értelmezni az egyes forrásokat. A vita fontos része a tudománynak, mert ennek révén fontos nézőpontokkal és részletekkel egészülhet ki egy-egy ember addigi tudása. Gyakran előfordul, Hogy egy-egy problémát — amellyel néhány kutató egyedül már évek óta nem tudott megbirkózni — végül a közös gondolkodással sikerül megoldani.